Agilis csapatunknak néha egy kis lazításra is szüksége van, ezért egy szép kora nyári napon elutaztunk a Balatonhoz, hogy kipihenjük magunkat, illetve a közelmúltban hozzánk igazolt kollégákkal jobban megismerjük egymást.
A napot a zánkai kalandparkban kezdtük, ahol először íjászkodtunk, majd a fák közt lévő kötélpályákon próbálgathattuk erőnket és ügyességünket.
A délután borkóstolással folytatódott. Ennek során megtudhattuk, hogy a vörösbor nem a piros szőlőtől lesz piros, illetve, hogy a cserszegi fűszerest Bakonyi Károly állította elő az Irsai Olivér és a Piros tramini keresztezésével, aki Csopakon, a Ranolder birtokon született. Persze a tudáson felül a borok ízélményével is gazdagabbak lettünk. Személyes kedvence mindenkinek más volt, de összességében nem csalódtunk a balatoni borokban.
A vacsora és a kóstolás a Dobó étteremben volt, ahol már az is tükrözte a színvonalat, hogy az étlap elfért egy oldalon! Nem volt sokféle étel, mégsem lehetett rosszul választani.
Az este az egyetlen 10 után Csopakon nyitva tartó létesítményben folytatódott, de nem maradtak fenn hiteles elbeszélések, sem dokumentációk.
Reggel a strandon a bátrabbak már fürödtek és labdáztak, hogy egyensúly-érzékelésük helyreálljon, a többiek az árnyas fák alatt pihenték ki a sprintek sprintjeit és megterhelő review-it :)